Pillinger Eszter "Max által illusztrált sorozatokat vettem meg.."

Kedves Mindenki!

 

Sajnálom, hogy nem lehettem ott a megemlékezésen!

Küldök én is képet Csabáról, az 1984.05.02.-i osztálykiránduláson készült.

 

Számomra is kedves emlék Csaba megannyi villanása az "Ökördiné-Voldemort" korszak szörnyűséges 4 éve alatt.

 

 

Örökre emlékezni fogok Paróczai tarárnő döbbent arcára, mikor a 4. évfolyam tavaszán szövegolvasási feladat során kiderült, hogy Csaba 8 évi megfeszített orosztanulás után sem ismeri az orosz ÁBC nagybetűit, melyből semmilyen téves következtetést nem szabad levonni Csaba intellektusáról, hiszen az Ő más irányú fantasztikus qualitásai igazolták lezser és eredeti életfelfogását.

 

 

 

A negyedikes irodalomórák egyikén Szakál tanár úr (Mi volt a rendes neve, emlékszik valaki?!) József Attila költészetének varázsát próbálta a szokásos dögunalom irodalomórák egyikén elénk tárni, és a költői kép illusztrálására "Az este már fák közt markolász..." kezdetű versrészlettel igyekezett megvilágítani a határozószó, mint mondatbeli alany nyelvi gyönyörűségét.

 

Mikor eltompult tekintetünket látva megkérdezte, hogy szólna ez a mondat normál nyelvtani szerkezettel, Csaba csípőből válaszolt: "Az este már a fák közt markolász...... a részeg."

 

 

 

A 90'-es években Magyarországon beindult a fantasy könyvek kiadása. A könyvesboltokban kíváncsiságból én is kézbe vettem ezeket a műveket. A Csaba tervezte borítók és könyvillusztrációk messze kiragyogtak a többi hasonló tartalmú kiadvány közül. És mivel sem a szerzőket, sem a történeteket nem ismertem, magától értetődő volt, hogy Max által illusztrált sorozatokat vettem meg, és nem csalódtam bennük.

Most már ezek is emlékek.

 

Vigyázzunk egymásra és magunkra,

Sziasztok,

Pillinger Eszter

ÜZENETEK...

Nagyon megdöbbentett, alig térek magamhoz!

Thália

Sajnos semmilyen fotóemlékem nincs a Csabáról, talán, ha egy rajza, ezt megkeresem és elküldöm. Szívesen találkoznék veletek, az osztállyal, ahol minél többen megemlékeznénk Csabáról. Szerintem fontos lenne a mi számunkra is, hogy feldolgozzuk ami feldolgozhatatlan.

Kutasi

Dr. Gönczi Miklós : egymással versenyezve rajzoltunk űrhajókat...

...Bali hívott fel a napokban. Hónapok óta nem hallottam felőle, én is hívni akartam, ezért kirobbanó örömmel vettem fel a mobilt. Hamar lelohasztotta a kedvemet, azért hívott, hogy    elmondja, Csabi meghalt. A beszélgetés rövid volt, találkozunk a búcsúztatón. Álltam és percekig bámultam magam elé, a kollégák kérdezték mi történt. Mondtam, meghalt egy barátom. És elmeséltem nekik két történetet. Két vidám történetet. Aztán rájöttem, hogy Csabival kapcsolatosan csak vidám történetek jutnak eszembe. Még az is vidámra sikeredett, amikor a Főnök kést vágott a vádlijába. Az első kettőt tovább adom, bár akik osztálytársunk volt, azok ismerik.

Csabival hamar megtaláltuk a közös dolgunkat, az pedig a rajz volt. Meg a sci-fik iránti rajongás. Egymással versenyezve rajzoltunk űrhajókat, vadászgépeket, űrlényeket, mindenféle nem létező dolgot. Aztán megalakítottuk az SDP-t a Szabad Depresszionisták Páholyát. Jó heccnek indult, a faliújságot használtuk, úgy sincs azon semmi. Folyamatosan csatlakoztak a többiek, persze fiúk, jöttek a versek, írhattunk bármiről, rajzolhattunk bármit. Aztán a csajok sem bírták, megalakították Írist, a pozitív gondokodás fellegvárát a mi nihillista nézeteink ellen. A tanárok ha bejöttek megnézték/elolvasták az új termést, sőt más osztályokból is bejárkáltak. Felajánlást kaptunk, hogy publikáljunk az iskolai lapban. Persze öntudatosan visszautasítottuk, egy SDP-és nem áll be semmilyen mainstreambe. Sőt megtörtént, amire bármilyen alkotó büszke lehet, ellopták  a művét. A lényeg: Csabi a rajzait és verseit "Maxként" szignálta. Mi SDP-ések kicsit magunknak érezhetjük, hogy Csabi a mi kis alkotói közösségünkből indult neki, és egyedül közülünk művész lett.

A másik sztori a Tartuffe dolgozat. Két tanár kellett hozzá. A végtelenül lelkes ifjú irodalom tanárnőnk, vessetek meg, de nem emlékszem a nevére annak ellenére, hogy Ő volt a kedvencem. És Ödön, aki elhatározta, hogy azoknak tanít fizikát, akik többet akarnak tudni annál, hogy mi történik, ha elesel az utcán. Így a leendő humánértelmiség a hátsó sorokban azt csinált amit akart, csak ne zavarja az elöl ülőket. No mi itt unatkoztunk Csabival, és a fizika óra jó alkalom volt arra, hogy az irodalom házidolgozatra megírjuk az antiTartuffot. Tartuffe az ártatlan, akit környezete nem ért meg, mindenki ellene van és egyben a velejéig romlott. Nem vígjáték, hanem dráma. Jól szórakoztunk, ötleteltünk, fogalmaztunk, majd nyomtatott betűkkel megírtuk, és névtelenül beadtuk. Persze utána még meg kellett írni a saját dogánkat is a társadalmi elvárásoknak megfelelően. Jó heccnek tűnt. Tanárnőnk értékelte a dolgozatokat a szokásos módon, aztán egyszer csak kivirult, meglengette a dogát, és lelkesen mondta, hogy kapott egy különlegességet. És felolvasta az egészet. Majd megkérdezte, hogy ki írta. Senki. Az kap egy nagy ötöst. Senki. Ami évekkel később lejött, hogy a tanárnő boldog volt. Sikerült neki az, ami sok tanár álma, visszacsatolást kapott a diákjaitól, érdeklődést generált az irodalom iránt. Ja, az ötösöket megkaptuk. Mindketten.

Csabi 3 hónapja hívott. Egy jogi problémát dobott fel, lehet-e valamit kezdeni az üggyel. Kevés volt az információ, elmondtam minek járjon utána, mire van szükség a korrekt állásfoglaláshoz. Ha összeszedtem hívlak, mondta. 

Bali hívott fel a napokban....

Dr. Gönczi Miklós
ügyvéd

KOVÁCS (Tóth) ERIKA: Az igazi barát az, aki 20-30 év múlva is ugyanolyan barát...

Sajnos én is értesültem Csabi balesetéről, nagyon szomorú. Főleg az, hogy Csabival az utolsó évben nagyon sokat leveleztem, és csak pár nappal a halála előtt írta nekem, hogy elvesztette az édesapját, a kutyáját, és egy részeg nő belehajtott a parkoló kocsijába - szóval (ahogy Ő mondta) annyi minden rossz történt vele az utóbbi időben, hogy most már csak jobb lehet. Éppen Írta, hogy kezd kilábalni a bajokból és minden kezd visszatérni a régi kerékvágásba.

Sajnos nem így történt! :-((((

Én mindig nagyon nagy szeretettel gondolok vissza Csabira. Olyan sokoldalú volt. Az osztály "mókamestere"! Mindig mindenkit megnevettetett. 

Emlékeztek arra a fizika órára mikor az Ödön az SI rendszert tanította? Csak mondta hogy: így SI meg úgy SI, meg miért jobb az SI mint a "nem SI" rendszer. Egyszer csak a Csabika bekiabálta, hogy: "Esi, nem esi nem kap mást! "  -  mindig mindenben megtalálta a humort, sokan nem értettek, mert más volt, mint egy átlagos ember, és egy más szintén (a művészi dimenzióban gondolkodott), de aki közelebb került hozzá, az mind csodálta tehetségét.

Csabi vette a fáradtságot, hogy ebben a rohanó, pénzre éhes világban elgondolkoztasson embereket az élet értelméről, és emlékeztessen minket arra, hogy igazából mi is a legfontosabb. Ő az önkifejezést választotta és a saját maga által kialakított miliőben volt igazan boldog, erezte igazan otthon önmagát.

Nagyon-nagyon becsültem azért, hogy kiállt a hite mellett, és inkább választotta azt hogy "éhező artis" legyen, minthogy feladja önmagát.

Az utolsó evetben rengeteget küszködött, mind emocionálisan, mind anyagilag, de hitt önmagában és hitt a művészet gyógyító hatásában. Nagyon érzem a hiányát. Üresebb a világ nélküle.

Írtam az utolsó hozzá intézett e-mail-ben, hogy alig várom a következő osztálytalálkozót 2014-ben amikor végre láthatom őt is meg a többieket is, és úgy készültem a vele való beszélgetésre. Az olyan emberrel, mint a Csabi, az ember egy teljesen más szinten beszel és izgatottan vártam, hogy levél helyett személyesen is megvitassam vele a dolgokat. Nagyon kíváncsi voltam a véleményére minden szemszögből.

Főleg hogy itt élek 16 éve Amerikában, sok otthoni változás kimaradt életemből ami az utóbbi években történt Magyarországon, mind művészeti mind történelmi szemszögéből nézve. Igaz, hogy megbeszéltem sok mindent a családdal, barátokkal, de az embernek szüksége van rá, hogy egy olyan emberrel is megvitassa a dolgokat, mint amilyen a Csabi volt. Mert ő más szemszögből látta a világot mint én és fontosnak tartottam, hogy megértsem a nézeteit  és az Ő szemén keresztül lássam a változásokat.

Sajnos az a nap már sohasem jön el…..

Az az igazi barát aki 20-30 év múlva is ugyanolyan barát, és aki ennyi idő után is ugyanúgy fel tudja venni a társalgás es beszed fonalat, mintha tegnap láttuk volna egymást. Csabi ilyen volt. Mindig alig vártam leveleit, és havonta 2-3szor jött a levél, sokszor 5-10 oldal, oda vissza küldtük egymásnak. Annyi mindent megtanultam, megtudtam róla, és Ő is rólam. Az egész életünket megosztottuk egymással, mint egy nyitott könyvet. Sajnos több levél már nem jön tőle….

De az tartja bennem a lelket, hogy legalább az utolsó  évében tartottuk a kapcsolatot. Olyan érdekes, hogy az ember minél idősebb lesz annál inkább vissza próbál menni a "gyökereihez" - Nekem az egyik ilyen "gyökerem" a gimnáziumi évek voltak, es mostanában gondolkodtam el azon, hogy mennyi sok osztálytársat nem is ismertem.

Azóta mióta felvettem a kapcsolatot Liaval, Susokkal, Anitával, Belóval meg Balival, es Csabival, annyi mindent megtudtam róluk és jó volt hallani felületek is Ildikó, Adrenne, Tibpsy, Misi, Marti, Mike Kati, Szlama Zoli, Halasi Zsuzsika es Ofő. és persze szeretnek hallani mindannyiotokról!

Szóval csak azt akartam ezzel mondani, hogy a Tibpsy leveléből az a tanulság, hogy ne hagyjatok az emberi kapcsolatokat az utolsó pillanatokra, és ne tartogassatok dolgokat más napokra, mert az élet nagyon rovod, és annyi minden megosztani való dolog van. 

És lehet, hogy ha megosztjátok egy régi ismerőssel, akit nem láttatok 30 éve, akkor ki tudjatok beszélni magatokat, kiönteni a lelketeket, vagy megosztani az örömötöket- és néha venni kell az erőt eé leülni a computer elé és írni egy e-mailt. Ez történt a Csabival is meg velem - és ha hiszitek, ha nem, annyi sok szép emlék es öröm volt azokban a levelekben amiket váltottunk.

Nagyon megérte a rá fordított időt. 

Érdekes hogy az ember sokszor a legszemélyesebb dolgait jobban meg tudja osztani e-mail-en egy olyan valakivel, akit évtizedek óta nem is látott. De annyira örülök, hogy ez megtörtént, mert valami maradt bennem, a lelkemben a Csabáról, és igaz hogy érzem a hiányát, de tele van a lelkem és az emlékezetem az életével, amit Ő megosztott velem. Annak ellenére, hogy több ezer kilométer választott el minket, mindig nagyon közel lesz hozzám.

Mindannyitokra nagyon sok szeretettel gondolok, és Tibikém, meg egyszer köszönöm a levelet és a megemlékezést. Nagyon lélekbe vágó és gyönyörű szép blog-ot csináltál.

Kovács Erika (a.k.a Tóth Erika, a.k.a Ricsike)

Sosem felejtünk... (BDG)

Elvesztettünk egy rajztanárt...

"A nevem Zsilvölgyi Csaba (Max), a kilencvenes évek óta fantasy, sci-fi és rokon műfajokban működöm, mint grafikus-festő. Indítottam egy rajztanfolyamot, amin amatőrök is tanulhatnak. Főleg hobbirajzolókat várok, közöttük mangásokat is, akiknek nem az a fontos, hogy a Képzőre felvegyék, hanem hogy a saját kedvére jobban meg tudja rajzolni a saját karakterét/manga-képét/álompasiját-álomnőjét/űrhajóját.

A klasszikus tanulmányrajzokat fantasy és sci-fi képekké fejlesztjük tovább, például a hasznos, de unalmas kockológiát várakká vagy űrhajókká. Forgástesteket is lehet váza helyett a Millennium Falconon tanulni, ahogy a drapéria és a portré tudománya is csak arra való, hogy karaktereink képei minél jobban sikerüljenek!

Bármikor be lehet csatlakozni, mert a kockától a concept art-ig személyre szabott az oktatás. Persze a Magus és a Codex rajztechnikái is a tanterv része, hiszen ez Max rajztanfolyama...

Max - Zsilvölgyi Csaba"

Sajnos soha többé már...

Elvesztettünk egy szerepjátékost...

Műveit ismerhetjük a MAGUS szerepjátékból. Az első öt évben ö volt a játék fő grafikusa és annak a kb tucatnyi lelkes ifjúnak is a tagja volt, akik egyáltalán kitalálták a mára már hányatott sorsú , de a egyetlen még megjelenő szerepjátékot(bizony már más nincs se magyar se külföldi).
1996-tól pedig az egy fél dekádot megélt és igen színvonalas Codex szerepjáték grafikusa volt valamint a játék novellás köteteibe is irt. Gamer vonatkozásban 1998-tol dolgozott Számítógépes játékok grafikusaként munkáit olyan játékokból ismerhetjük mint a Codename: Panzers, Rush For Berlin, JAWS Unleashed,Airport Tycoon III,Ecco: Defender of the Future.

Legszebb üzenetek az http://rpg.hu/iras/mutat.php?cid=5887 oldaláról:

Számomra felfoghatatlan s elfogadhatatlan a távozása, de én aligha számítok ilyen szempontból... Őszinte részvétem a családjának, erőt és kitartást kívánok Nekik!! Jó utat Mester!

wakefulknight	2010-11-07 23:47
Elso generacios szerepjatekoskent melyen megerint a halala. Nyugodj Bekeben Csaba!

Kchan	2010-11-07 17:32
Nem ismertem, nem tudtam róla, mivel az igazi szerepjátékokhoz még nem volt nagy szerencsém. De szomorú... Részvétem a családnak és mindenkinek. *meghajol*

Talena

2010-11-02 14:26

Annak idején még ezer évvel ezelőtt az első Rúna-GURU Táborban találkoztam Max személyével legelőször. Mivel régen szerettem is rajzolni és sokat is rajzolgattam, az ott indított "tanfolyamra" jelentkeztem. Max-nek is ott hozták a tudomására, hogy vezetni fogja Akkor még nem volt minden lerajzolva, megalkotva a M* -ban teljesen, az amulettek egy része is csak utána került a Rúna Magazin lapjaira. Ott összebarátkoztam vele és a feleségével, majd ez a barátság kitartott az után is, hogy megalakult a Nítor és kiadták a Codex-et. Az utóbbi években azonban sajnos elsodródtunk egymás mellől, nekem is sok gondom volt, nekik is volt válság az életükben. Néhányszor beszéltünk arról, hogy le kellene ülni teázni, de úgy tűnik, ez már így marad. Sajnálom. Sajnálom hogy így történt. Ma van Halottak Napja. Újabb név A Listán, akiért a gyertya lángja fényét adja a szobában. Ramszesz cica mostmár a lábadhoz dörgölődzik, és egyszer még leülünk és megisszuk azt a teát...

Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, Zsilvölgyi Csaba, Max 2010. szeptember 27-én, életének 44. évében tragikus hirtelenséggel örökre itt hagyott bennünket. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2010. november 8-án 9:30-kor a Pünkösdfürdői Boldog Özséb katolikus templomban (1039 Budapest, Lékai bíboros tér 8-10.) lesz. Drága halottunk hamvait ezt követően az Óbudai temetőben 11 órakor helyezzük végső nyugalomra.
slaGerzson	2010-10-09 13:21
Basszus. Ez most elszomorított. Ismerkedésemet anno a szerepjátékokkal az ő grafikái jelentették. Biztos jó fickó lehetett élőben (bár csak most látok először róla fényképet). Sose találkoztunk és ez már így is marad, sajnos. Nyugodj békében!

DrBala

2010-10-08 09:47

Az első codex táborban(úr isten mekkora élmény volt!) fantasy számháborúztunk. Ő valamiféle Démon volt talán. És iszonyatosan megkergettem, hatalmasat futottunk, mindkettőnk bele lógott a fáradtságtól. Biztos távolságban(nem tudtam leolvasni) álltunk meg egymástól, lihegve, zihálva. Mikor vége lett a játéknak, mindketten gratuláltunk egymásnak, hogy mennyire tud futni. Bár sokat forgattam a MAGUS-t, valamiért a Codexes munkái hagytak bennem mélyebb nyomot. Nyugodjék békében.

Barakis	2010-10-05 20:05
Őszinte részvétem! Sokat vesztettünk Veled!

seewan	2010-10-05 10:18
Az igazán nagy művészek mindig korán búcsúznak el...

4dfanatik	2010-10-04 13:09
Nekem egyet jelentett a Mágussal. Gyerekkorom fantázivilágával. Örök tisztelet.

VIC	2010-10-03 22:29
Képtelen vagyok elhinni, elfogadni!

Amadeus	2010-10-02 18:47
Köszönöm az első "nagy zöld" minden fantáziakeltő illusztrációját! Kiradírozhatatlan emlékekkel ajándékoztál meg rengeteg embert! Nyugodj békében!

Panzer	2010-10-02 11:04
Nagyon-nagyon régen, még az első Nagy Zöld idején... szóval, részben, azt hiszem, az ő rajzai miatt is kezdtem el játszani... nekem valahogy az volt Ynev... Legyen neki könnyű a föld!

Sirenis	2010-10-01 20:23
Most tudtam meg teljesen vélelenül, nem is akarták nekem elmondani. Számomra minden, ami fantasy art az egyenlő Max-el. Döbbenet, hogy pont a hét elején néztem a tanfolyamának a kirását, mert terveztem, hogy végre belevágok... Nagyon nagy valakit vesztettünk el... Jó utat Max, nyugodj békében. Jó ijászkodást odafent!

balazstth	2010-10-01 15:56
Jo utat Max, rendben van igy is, Te mar tudod. Ha nem voltal eleg ugyes ugyis jossz meg vissza Nagyon jo, hogy ez a leszuletesed annyi mindent hagyott hatra! -- Hirtelen tamadt ur, azt meg kell hagyni, talan ket-harom alkalommal tapasztaltam hasonlot pusztan munkassagan keresztul ismert es tisztelt ember irant.

Malitia	2010-10-01 15:31
A nagy bőgés megvolt. Úgyhogy most én is hagyok egy "Nyugodj békében" üzenetet. Váááá... T.T újabb! Pedig csak a munkáit ismertem.

Algeroth	2010-10-01 10:41
Részvétem a családnak! Nyugodj békében!

Arsentis	2010-09-30 23:02
Ez nagyon váratlanul ért most engem... Csak a düh és a keserűség ide nem illő szavai jutnak eszembe. Ezért nem is írok mást: Nyugodj békében Max!

Ruann	2010-09-30 22:54
Hiányozni fognak a munkái. R.I.P.

morgue	2010-09-30 20:33
RIP Fakóbb lesz a fantasy világ... Jó utat, Max.

Pozsgay	2010-09-30 17:11
Nem is olyan régen beszéltem vele telefonon... hihetetlen, hogy utoljára Nem is tudok mit írni, teljesen ledöbbentem. Nyugodj békében!

erisen

2010-09-30 15:44

Ezt nem hiszem el. Mindig olvastam a kommentjeit az art-on. Tanulságosak voltak,némi kis élccel. Ma is feljöttem hogy olvassak a képek alatt valami jót tőle,aztán puff. Teljesen ledöbbentem,azt hittem félreolvastam, ezért vagy 3x kezdem neki a címnek. :-( És tényleg igaz. Döbbenet. Nekem a fantasy art=Max csőtollas rajzai. Lásd: 1.Zöldkönyv és bestiárium. Noha már vagy 10 éve nem játszok,de a mai napig csodálattal tekintek a bestiáriumos sötét elf illusztrációra. Rendkívül hatásosak az alkotásai! A nagybetűs MŰVÉSZ ment el tőlünk. Szomorú,szomorú nap ez. Ez pont ugyanaz az értetlen döbbenet mint mikor szegény Knézy Jenő,meg Hofi Géza ment el tőlünk. Nyugodj békében Max! Bárhol is vagy rajzolj sok szépet ott is!

Morsat	2010-09-30 15:02
Nem akarom elhinni... Nyugodj békében!

Ratface	2010-09-30 15:02
Jó Utat! Találkozunk legközelebb. . . Addig is jó szívvel emlékezem rád.

Elvesztettünk egy kiváló grafikus művészt...

Kosztolányi Dezső: Halotti beszéd

Látjátok feleim, egyszerre meghalt
és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt.
Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló,
csak szív, a mi szívünkhöz közel álló.
De nincs már.
Akár a föld.
Jaj, összedőlt
a kincstár.

Okuljatok mindannyian e példán.
Ilyen az ember. Egyedüli példány.
Nem élt belőle több és most sem él,
s mint fán se nő egyforma két levél,
a nagy időn se lesz hozzá hasonló.

Nézzétek e főt, ez összeomló,
kedves szemet. Nézzétek, itt e kéz,
mely a kimondhatatlan ködbe vész
kővé meredve,
mint egy ereklye,
s rá ékírással van karcolva ritka,
egyetlen életének ősi titka.

Akárki is volt ő, de fény, de hő volt.
Mindenki tudta és hirdette: ő volt.
Ahogy szerette ezt vagy azt az ételt,
s szólt, ajka melyet mostan lepecsételt
a csönd, s ahogy zengett fülünkbe hangja,
mint vízbe süllyedt templomok harangja
a mélybe lenn, s ahogy azt mondta nemrég:
„Édes fiacskám, egy kis sajtot ennék”,
vagy bort ivott és boldogan meredt a
kezében égő, olcsó cigaretta
füstjére, és futott, telefonált,
és szőtte álmát, mint színes fonált:
a homlokán feltündökölt a jegy,
hogy milliók közt az egyetlenegy.

Keresheted őt, nem leled, hiába,
se itt, se Fokföldön, se Ázsiába,
a múltba sem és a gazdag jövőben
akárki megszülethet már, csak ő nem.
Többé soha
nem gyúl ki halvány-furcsa mosolya.
Szegény a forgandó tündér szerencse,
hogy e csodát újólag megteremtse.

Édes barátaim, olyan ez éppen,
mint az az ember ottan a mesében.
Az élet egyszer csak őrája gondolt,
mi meg mesélni kezdtünk róla: „Hol volt...”,
majd rázuhant a mázsás, szörnyű mennybolt,
s mi ezt meséljük róla sírva: „Nem volt...”
Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra,
mint önmagának dermedt-néma szobra.
Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.
Hol volt, hol nem volt a világon egyszer.