Sajnos én is értesültem Csabi balesetéről, nagyon szomorú. Főleg az, hogy Csabival az utolsó évben nagyon sokat leveleztem, és csak pár nappal a halála előtt írta nekem, hogy elvesztette az édesapját, a kutyáját, és egy részeg nő belehajtott a parkoló kocsijába - szóval (ahogy Ő mondta) annyi minden rossz történt vele az utóbbi időben, hogy most már csak jobb lehet. Éppen Írta, hogy kezd kilábalni a bajokból és minden kezd visszatérni a régi kerékvágásba.Sajnos nem így történt! :-((((
Én mindig nagyon nagy szeretettel gondolok vissza Csabira. Olyan sokoldalú volt. Az osztály "mókamestere"! Mindig mindenkit megnevettetett. Emlékeztek arra a fizika órára mikor az Ödön az SI rendszert tanította? Csak mondta hogy: így SI meg úgy SI, meg miért jobb az SI mint a "nem SI" rendszer. Egyszer csak a Csabika bekiabálta, hogy: "Esi, nem esi nem kap mást! " - mindig mindenben megtalálta a humort, sokan nem értettek, mert más volt, mint egy átlagos ember, és egy más szintén (a művészi dimenzióban gondolkodott), de aki közelebb került hozzá, az mind csodálta tehetségét.
Csabi vette a fáradtságot, hogy ebben a rohanó, pénzre éhes világban elgondolkoztasson embereket az élet értelméről, és emlékeztessen minket arra, hogy igazából mi is a legfontosabb. Ő az önkifejezést választotta és a saját maga által kialakított miliőben volt igazan boldog, erezte igazan otthon önmagát.Nagyon-nagyon becsültem azért, hogy kiállt a hite mellett, és inkább választotta azt hogy "éhező artis" legyen, minthogy feladja önmagát.
Az utolsó evetben rengeteget küszködött, mind emocionálisan, mind anyagilag, de hitt önmagában és hitt a művészet gyógyító hatásában. Nagyon érzem a hiányát. Üresebb a világ nélküle.
Írtam az utolsó hozzá intézett e-mail-ben, hogy alig várom a következő osztálytalálkozót 2014-ben amikor végre láthatom őt is meg a többieket is, és úgy készültem a vele való beszélgetésre. Az olyan emberrel, mint a Csabi, az ember egy teljesen más szinten beszel és izgatottan vártam, hogy levél helyett személyesen is megvitassam vele a dolgokat. Nagyon kíváncsi voltam a véleményére minden szemszögből. Főleg hogy itt élek 16 éve Amerikában, sok otthoni változás kimaradt életemből ami az utóbbi években történt Magyarországon, mind művészeti mind történelmi szemszögéből nézve. Igaz, hogy megbeszéltem sok mindent a családdal, barátokkal, de az embernek szüksége van rá, hogy egy olyan emberrel is megvitassa a dolgokat, mint amilyen a Csabi volt. Mert ő más szemszögből látta a világot mint én és fontosnak tartottam, hogy megértsem a nézeteit és az Ő szemén keresztül lássam a változásokat.
Az az igazi barát aki 20-30 év múlva is ugyanolyan barát, és aki ennyi idő után is ugyanúgy fel tudja venni a társalgás es beszed fonalat, mintha tegnap láttuk volna egymást. Csabi ilyen volt. Mindig alig vártam leveleit, és havonta 2-3szor jött a levél, sokszor 5-10 oldal, oda vissza küldtük egymásnak. Annyi mindent megtanultam, megtudtam róla, és Ő is rólam. Az egész életünket megosztottuk egymással, mint egy nyitott könyvet. Sajnos több levél már nem jön tőle….
De az tartja bennem a lelket, hogy legalább az utolsó évében tartottuk a kapcsolatot. Olyan érdekes, hogy az ember minél idősebb lesz annál inkább vissza próbál menni a "gyökereihez" - Nekem az egyik ilyen "gyökerem" a gimnáziumi évek voltak, es mostanában gondolkodtam el azon, hogy mennyi sok osztálytársat nem is ismertem.Azóta mióta felvettem a kapcsolatot Liaval, Susokkal, Anitával, Belóval meg Balival, es Csabival, annyi mindent megtudtam róluk és jó volt hallani felületek is Ildikó, Adrenne, Tibpsy, Misi, Marti, Mike Kati, Szlama Zoli, Halasi Zsuzsika es Ofő. és persze szeretnek hallani mindannyiotokról!
Szóval csak azt akartam ezzel mondani, hogy a Tibpsy leveléből az a tanulság, hogy ne hagyjatok az emberi kapcsolatokat az utolsó pillanatokra, és ne tartogassatok dolgokat más napokra, mert az élet nagyon rovod, és annyi minden megosztani való dolog van.
És lehet, hogy ha megosztjátok egy régi ismerőssel, akit nem láttatok 30 éve, akkor ki tudjatok beszélni magatokat, kiönteni a lelketeket, vagy megosztani az örömötöket- és néha venni kell az erőt eé leülni a computer elé és írni egy e-mailt. Ez történt a Csabival is meg velem - és ha hiszitek, ha nem, annyi sok szép emlék es öröm volt azokban a levelekben amiket váltottunk.
És lehet, hogy ha megosztjátok egy régi ismerőssel, akit nem láttatok 30 éve, akkor ki tudjatok beszélni magatokat, kiönteni a lelketeket, vagy megosztani az örömötöket- és néha venni kell az erőt eé leülni a computer elé és írni egy e-mailt. Ez történt a Csabival is meg velem - és ha hiszitek, ha nem, annyi sok szép emlék es öröm volt azokban a levelekben amiket váltottunk. Nagyon megérte a rá fordított időt.
Érdekes hogy az ember sokszor a legszemélyesebb dolgait jobban meg tudja osztani e-mail-en egy olyan valakivel, akit évtizedek óta nem is látott. De annyira örülök, hogy ez megtörtént, mert valami maradt bennem, a lelkemben a Csabáról, és igaz hogy érzem a hiányát, de tele van a lelkem és az emlékezetem az életével, amit Ő megosztott velem. Annak ellenére, hogy több ezer kilométer választott el minket, mindig nagyon közel lesz hozzám.
Mindannyitokra nagyon sok szeretettel gondolok, és Tibikém, meg egyszer köszönöm a levelet és a megemlékezést. Nagyon lélekbe vágó és gyönyörű szép blog-ot csináltál.
2 megjegyzés:
Koszonom Tibor, hogy feltoltotted irasomat. (Erika)
Sajnálom, hogy Csabi tragédiája kelti életre az, amit már régen meg kellett volna tenni. Egymásra figyelni.De ha lát minket Max, akkor ennek biztos örül. Még ha én sírok is.
Megjegyzés küldése